udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 79 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-79

Névmutató: Demszky Gábor

1995. január 5.

Olajos Csaba 1994. dec. 26-án hunyt el, jan. 5-én volt a temetése Budapesten, a Farkasréti temetőben, ahol dr. Hegedűs Loránt református püspök és Lezsák Sándor költő, MDF-országgyűlési képviselő búcsúztatta az elhunytat. Lezsák Sándor jóbarátjára emlékezett, felvázolva életútját. Olajos Csaba 1972 óta járt Erdélybe. Nekünk kötelességünk minden elszakított területet megismerni, mondta. 1981-ben stencilgépet csempészett Erdélybe, ezzel sokszorosították az Ellenpontokat. Demszky Gáboréknak is hozott stencilgépet Bécsből. 1983-ban kitiltották Erdélyből. Amikor a szlovákiai Duray Miklóst letartóztatták, akkor az Olajos-házaspár ment a feleségéhez, szervezni a tiltakozást. 1984-ben kitiltották őket Csehszlovákiából. Ekkortájt naponta 10-15 vendégük volt. Sokan jöttek hozzájuk. Így állított be lakásukra Hosszú István, a Zsil-völgyi bányászsztrájk vezetője, amikor 24 óra alatt családjával együtt el kellett hagyni Romániát. Olajos Csaba egyszer eljött Lakitelekre. Menjünk el horgászni, ott nem hallgatnak bennünket, mondta. Rengeteg a dolgunk, meg kell beszélni. Szőcs Géza is felbukkant, hármasban folytatták a beszélgetést. Aznap a rendőr is megjelent a Tisza-parton, igazoltatott... Az MDF szervezésében is tevékeny volt Olajos Csaba. Erősítette a kapcsolatokat a határon túli magyar vállalkozókkal. /Új Magyarország, jan. 6./

1995. április 24.

A Magyarok Világszövetsége választmánya tanácskozott ápr. 21-23-a között, a sajtóban megfogalmazott politikai és pénzügyi vádaskodásokat visszautasította a testület. Csoóri Sándor elnök rávilágított arra, hogy nem a rágalmak háborúja a cél, hiszen a belső viszályokat szító mesterkedések olyan megosztottsághoz vezethetnek, amelyek az egész magyarság kárára válhatnak. Dobos László beszámolt a szlovákiai helyzetről, melynek célpontjában a szlovákiai magyarság áll. Tisztújítás is történt, Jakabfy Ernő lemondása után Bagi Lajos svájci ügyvédet, a Máltai Lovagrend egyik vezetőjét választották meg a nyugati magyarság képviselőjének. Püski Sándor Németh Magda helyére került. Az intéző bizottság új elnöke Borbély Imre, az RMDSZ képviselője lett. Patrubány Miklós elnökségi tag az MVSZ Erdélyi Társasága nevében nyilvánosságra hozott egy nyilatkozatot, mely a nemzeti kisebbségek és a nyugati emigráció között keletkezett eltávolodásra hívja fel a figyelmet. Ápr. 23-án átadták az MVSZ érdemrendjeit, melyet az idén négyen kaptak meg: Tőkés László püspök, Gombos Gyula író, Magyaródi Szabolcs és a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 26./ Csoóri Sándor elnök elmondta, hogy a Magyarok III. Világtalálkozójára meghívták a jelenlegi kormánykoalíció, az akkori ellenzék kiválóságait, Konrád Györgyöt, Esterházy Pétert, Demszky Gábort. Ők azonban nem jöttek el. - Az áprilisi választmányi ülés megnyitójáról Dobos László a révkomáromi tiltakozó nagygyűlésre indult. Megalapozottnak bizonyult tehát az MVSZ és a kisebbségek képviselői közötti tanácskozás után kiadott állásfoglalás: "Amennyiben a magyar-szlovák és a magyar-román alapszerződés nem tartalmazza és nem szavatolja az illető nemzeti közösségek autonóm intézményrendszerét, az MVSZ nem támogatja az alapszerződések aláírását." - állapítja meg a beszámoló írója, Tófalvi Zoltán. A választmány határozata értelmében megszűnt Timkó Iván elnökségi tanácsadó tisztsége. A magyarság hosszú távú elképzeléseit, Marácz László (Hollandia) és a zürichi Sebestyén Imre közös tervezetét vitaanyagként elfogadták azzal, hogy a jövőre esedékes világtalálkozón "Magyarságtudat és nemzeti stratégia" lesz a központi téma. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 6-7./ A támadások óta százezerrel nőtt a taglétszám. /Magyar Nemzet, ápr. 24./

1995. szeptember 11.

Szept. 11-én Budapestre érkezett az Ifjúsági Karaván az Anyanyelvű Oktatásért csoport. Budapest határában több mint 200 budapesti fiatal kerékpározóval együtt Demeter Ervin /MDF/ országgyűlési képviselő fogadta őket és innen együtt kerekeztek az Országház elé, ezen a szakaszon velük tartott Szilágyi Zsolt és Mátis Jenő, az RMDSZ két képviselője, a román parlament legfiatalabb tagjai. Az Országház előtt Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke, a pártfrakciók vezetői, képviselők, Tabajdi Csaba államtitkár és a HTMH vezetői fogadták őket. A karaván tagjai az Országházban ismertették úticéljukat. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere átnyújtotta nekik akciójuk támogatását tartalmazó levelét, kérve, hogy azt adják át az Európai Önkormányzati Kongresszus elnökének. A fiatalok sajtótájékoztatót tartottak, majd ellátogattak a Magyarok Világszövetsége székházába, ahol Csoóri Sándor fogadta őket. Este Budapesten a Reménység szigetén ökumenikus istentisztelet keretében a magyar egyházak püspökei köszöntötték a karaván tagjait, majd Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora hirdetett igét. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), szept. 12., 616. sz./

1996. szeptember 21.

Tóth Gy. László a nemzetellenes politikai okairól írt. Az utóbbi időben több baloldali és liberális publicista visszautasította azt, hogy az MSZP és az SZDSZ lényegében közömbös a nemzeti értékek és érdekek iránt. Vitatták, hogy az ellenzéki pártok a nemzet egészét érintő ügyekben érzékenyebbek. Annak eldöntésére, hogy melyik politikai irányzat érzékenyebb a nemzeti kérdések iránt, célszerű áttekinteni a milleneumi ünnepségsorozat eseményeit és a magyar-román alapszerződés vitáit. A millecentenáriumi ünnepségen, a Hősök terén 1996. aug. 19-én nem volt jelen a köztársasági elnök, Göncz Árpád, a miniszterelnök, Horn Gyula, a parlament elnöke, Gál Zoltán, de a rendező, Demszky Gábor polgármester sem. Pető Iván, a kisebbik kormánypárt elnöke sem tartotta fontosnak, hogy ellátogasson a Hősök terére. A megnyitó beszédet egy jelentéktelen szocialista politikusra bízták, aki legalább annyit beszélt a különböző népek békés együttéléséről, mint a honfoglalás jelentőségéről. Lényegében egy közepesre sikeredett könnyűzenei koncerttel emlékeztünk az 1100 évvel ezelőtt történtekre. Somló Tamás szükségesnek tartotta közölni, hogy "én 5756 éves vagyok". Miért nem lehet kölcsönösen tekintettel lenni egymás érzékenységére? Ünneprontásként hatott Göncz Árpád néhány megnyilatkozása is, aki egyre inkább a kormánykoalíció propagandistájává válik. - A magyar-román alapszerződésről azt mondta Horn Gyula, hogy az alapszerződéseket "mindenképpen alá kell írni, hiszen ezek nélkül nem lehet bekerülni az Európai Unióba." A júliusi magyar-magyar csúcstalálkozón a kormány még megígérte, hogy támogatni fogja a határon túli magyar szervezetek autonómiatörekvéseit. - A tárgyalást az érintett romániai magyarság tájékoztatása nélkül folytatták. Tudatos nemzetpolitika helyett garanciák nélküli szerződések aláírására törekedtek. Egyre többen látják, hogy az alapszerződés a kétmilliós romániai magyarság tudatos cserbenhagyása. Sokan osztják Tőkés László félelmeit, hogy az alapszerződések jelenlegi formájukban semmit sem oldanak meg. - Társadalom és jövőkép hiányában nincs a koalíciónak kidolgozott nemzetstratégiája sem. /Tóth Gy. László: Ártó szándék, avagy közömbösség és érzéketlenség? A nemzetellenes politika okairól. = Magyar Nemzet, szept. 21./

1997. március 9.

Márc. 12-én kétnapos hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Victor Ciorbea miniszterelnök, eleget téve Horn Gyula kormányfő meghívásának. Victor Ciorbeát több miniszter /köztük Tokay György/ és államtitkár elkísérte útjára. Ciorbea Horn Gyulával tartott megbeszélést, majd a két miniszterelnök által vezetett delegációk tárgyaltak egymással. A tárgyalást követően aláírták a kormányközi együttműködési és aktív partnerségi vegyes bizottság, valamint a kormányközi gazdasági vegyes bizottság létrehozásáról szóló egyezményt, a szakminiszterek további egyezményeket írtak alá. Az egyik egyezmény lehetővé teszi, hogy a jövőben lényegesen csökkenjen a várakozási idő a román-magyar vasúti átkelőnél. Göncz Árpád köztársasági elnök is fogadta a román kormányfőt. Ciorbea elmondta, hogy ápr. 30-ig jóvá akarják hagyni a törvényhozásban a magyar nyelvű oktatást korlátozó cikkelyek eltörlését és a kétnyelvű oktatás elfogadását. A román kormány szerint nincs elvi akadálya a magyar egyetem újranyitásának sem, ennek első lépéseként a Babes-Bolyai Egyetemen ősztől két magyar szak indul. Ciorbea egyetértett a kétnyelvű helységnévtáblák elhelyezésével. Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke fogadta Ciorbeát. A tárgyaláson a két ország törvényhozásának kapcsolatáról volt szó. A román kormányfő találkozott Demszky Gábor főpolgármesterrel is. Victor Ciorbea miniszterelnök este kormánypárti, majd ellenzéki képviselőkkel találkozott. A román kormányfő másnap üzletemberekkel találkozott, megbeszélést folytatott a magyarországi román önkormányzat képviselőivel, majd ellátogatott Székesfehérvárra, a Videoton Gyárba. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 14./

1997. április 3.

Ápr. 3-án Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ bukaresti székházában fogadta Demszky Gábort, Budapest főpolgármesterét, aki Bukarest Polgármesteri Hivatalának meghívására Budapest Város Önkormányzata küldöttségének élén április 3-4-én kétnapos látogatást tesz Bukarestben. A delegációnak tagja volt Vajda Pál főpolgármester-helyettes, Keszthelyi András sajtófőnök, dr. Mérey Zsolt ügyosztályvezető, valamint több gazdasági és pénzügyi szakember, vállalatvezető. A találkozón részt vett Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető, Varga Attila képviselőházi frakcióvezető, Frunda György szenátor, az RMDSZ ET-képviselője, Kónya Hamar Sándor, a Képviselőház titkára, Czédly József, Bukarest alprefektusa, Vajda László, a szövetségi elnök belpolitikai tanácsosa és Szatmári Tibor, a szövetségi elnök külpolitikai tanácsosa. A megbeszélésen az önkormányzati munkával kapcsolatos kérdésekről, a két főváros gazdasági együttműködésének bővítéséről folytattak eszmecserét. Demszky Gábor fölajánlotta Budapest Város Önkormányzata, illetve budapesti kerületi önkormányzatok szakmai segítségét fiatal bukaresti önkormányzati szakemberek számára. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), ápr. 3., 1000. sz./ Victor Ciorbea miniszterelnök ápr. 3-án fogadta Demszky Gábort. /Népszabadság, ápr. 4./

1997. április 11.

Ara-Kovács Attilával /sz. Nagyvárad, 1953/ készített interjút Bíró Béla. Ara-Kovács Attila volt az egyik elindítója 1981-ben az Ellenpontok című erdélyi szamizdat folyóiratnak. 1983 óta Budapesten él, ahol először megalapította az Erdélyi Hírügynökséget. Évekig az Európa Kiadó, majd a Beszélő munkatársa, írásai újabban a Magyar Narancsban jelennek meg. Ara-Kovács Attila elmondta, hogy kezdettől a baloldali és liberális világ vonzotta. Gyermekkorában Nagyvárad még magyar város volt, az első teljes román mondatot tíz éves korában hallotta. Csak az egyetemen tanult meg jól románul. Mély baráti szálak fűzték a magyar ellenzékhez, Pethő Ivánhoz, Kis Jánoshoz, Demszky Gáborhoz. Demszky és Rajk László segített a technikai részt illetően, szellemmel már az erdélyiek töltöttek meg a folyóiratot, emlékezett az Ellenpontok keletkezésére. Ara-Kovács Attila fontosnak tartotta leszögezni, hogy Szőcs Gézának fontos szerepe volt az Ellenpontok ügyében, de csak egy cikket közölt benne, tehát eltúlozta szerepét. Aki valóban nagyon fontos szerepet játszott, az Tóth Károly volt, aki most Svédországban él. A szálak Ara-Kovács Attila kezében futottak össze. Szerinte széltében-hosszában beszélték Budapesten, hogy Szőcs Géza szerkeszti a lapot, amikor még teljesen titokban dolgoztak. A Securitate valószínűleg szintén hallott erről, erre egyszerűen követni kezdték Szőcs Gézát. - A Magyarországra áttelepültek közül sokan nem találtak önmagukra és a szélsőségesek fele mentek el, jobbra tolódtak, még fasiszta szervezeteknek is támogatói lettek. Ara-Kovács Attila kirohant Szervátiusz Tibor, Páskándi Géza és Czegő Zoltán ellen: "Ezek az emberek /Szervátiusz, Páskándi Czegő/ a megtestesítői mindannak a balkanizmusnak, ami Romániában és Szerbiában és másutt 1919 óta ellenünk érvényesül." Ara-Kovács Attila kifejtette, hogy számára "Magyarország mindig a világravaló kitekintést jelentette. Nem elsősorban az etnikai szempontjaim voltak azok, melyek Magyarországhoz kötöttek..." Ara-Kovács Attila Tőkés Lászlót is elítélte: "Tőkés László és a radikálisok gyengéjét abban látom, hogy mögöttük nincs helyzetteremtő képesség. A saját imázs megtartása, illetve az egykori vélt vagy valós befolyás visszaszerzésének görcse az, ami megbénítja őket." /Brassói Lapok (Brassó), ápr. 11./

1997. május 12.

Bukarest főpolgármestere, Viorel List Demszky Gábor főpolgármester meghívására máj. 12-én kétnapos látogatásra Budapestre érkezett. Számít a magyar vállalkozók részvételére a román privatizációban, mondta Viorel List. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./

1998. január 26.

Jan. 25-én, vasárnap több hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Emil Constantinescu államelnök és jan. 26-án megkezdte tárgyalásait. Constantinescut elkísérte Victor Babiu védelmi, Mircea Cumara ipari és kereskedelmi, Andrei Plesu külügy-, Andrei Marga oktatásügyi és Tokay György kisebbségügyi miniszter. A román elnök Lőcséről érkezett Budapestre. Constantinescu Göncz Árpád köztársasági elnökkel tárgyalt, majd Horn Gyula miniszterelnökkel, ezután Demszky Gábor főpolgármesterrel, este pedig Göncz Árpáddal folytatták a Lőcsén megkezdett megbeszélésüket. Másnap, jan. 27-én Szegeden a két államelnök együtt avatta fel a román főkonzulátus épületét, majd Gyulán megtekintették a helyi ortodox püspökséget és a román középiskolát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 27./ Emil Constantinescu jan. 26-án a magyar miniszterelnökkel tárgyalva megerősítette: az általános iskolától az egyetemig érvényesülni fog Romániában a magyar nyelvű tanulás lehetősége. A román elnök arról is szólt, hogy Sepsiszentgyörgyön, Gyergyón és Szatmárnémetiben magyar főiskolák vannak alakulóban. Emil Constantinescu tájékoztatása szerint a romániai kormánykoalíciós válság nem érinti majd a reformpolitika következetes végrehajtását, s nem lesz kedvezőtlen hatással a magyar-román viszonyra sem. A megbeszélésen szóba került, hogy tavaly ősz óta több területen megtorpant a magyar-román együttműködés, melynek legfontosabb - 12 pontban megfogalmazott - teendőit tavaly Bukarestben Horn Gyula és Victor Ciorbea kormányfő egy emlékeztetőben rögzítette. Emil Constantinescu közölte: Romániában egyik pont teljesítésének sincs akadálya. Horn Gyula megemlítette, hogy Romániában bizonyos magyarellenes megnyilvánulások fordulnak elő. Jelezte: amennyiben magyar részről a kétoldalú viszonyt negatívan érintő, szélsőséges megnyilvánulásokra kerül sor, a kormány ezektől elhatárolja magát. Horn Gyula hasonló hozzáállást kért a román féltől is. /Szabadság (Kolozsvár), jan. 27./

1998. augusztus 5.

Aug. 5-én ünnepelte Csíkszereda várossá nyilvánításának 440. évfordulóját. A többnapos rendezvénysorozat vendégei voltak Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere és Viorel Lis, Bukarest főpolgármestere. /Brassói Lapok (Brassó), aug. 14-20./

1998. augusztus 6.

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere első alkalommal látogatott Erdélybe, népes küldöttség élén. Aug. 6-án érkezett Temesvárra a küldöttség. Demszky nagyra értékelte a romániai és magyarországi városok között kialakított jó kapcsolatokat és a Duna-Tisza-Körös Eurorégió együttműködését. A küldöttség megkoszorúzta a temesvári forradalmi emlékművet, felkereste a református parókiát, Tőkés László helytállásának helyszínét, végül ellátogatott a Magyar Házba. Koji László, Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kamarájának képviselője kifejtette: szeretné eloszlatni azt a tévhitet, hogy magyar cégek milliárdos nagyságrendű vagyonokat kívánnak fölvásárolni Romániában. Magyarország a kis és közepes cégek országa. Demszky Gábor a delegációval Nagyszalontán megállt, majd Nagyváradra ment. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 10./ Demszky Gábor egészen mostanáig nem járt Erdélyben, most is csak a helyhatósági választások előtt két hónappal jött el.

1998. augusztus 7.

Demszky Gábor főpolgármester a küldöttséggel Nagyváradra érkezett, Mihai Sturza polgármester üdvözölte őket. Demszky elmondta: meggyőződése, hogy Románia útja Magyarországon át visz Európába, ezért is jönnek a vállalkozók. /Bihari Napló (Nagyvárad), aug. 7./

1998. augusztus 8.

Budapest és Bukarest főpolgármesterének jelenlétében ünnepelte aug. 8-án alapításának 440. évfordulóját Csíkszereda, a 85 százalékban magyarok lakta Hargita megye székhelye. Demszky Gábor az MTI tudósítójának elmondta: Csíkszereda az aug. 6-án kezdődött erdélyi útjának utolsó állomása. A főpolgármester felajánlotta a műemlékvédelem terén Budapest szakmai segítségét. A tulajdonvita megoldása után ugyancsak kész segíteni Budapest a temesvári Magyar Ház helyreállításában, a Bolyai Egyetemnek pedig hasonlóképpen támogatást ígért a főpolgármester, ha a magyar nyelvű felsőoktatásról folyó vita rendeződik. A budapesti főpolgármester hangsúlyozta, hogy Magyarország elfogadja tényként és adottságként az 1920-ban megvont határokat, azt a tényt, hogy a romániai magyarok román állampolgárok, de kifejtette: a kulturális, oktatási területen mindazok a jogok megilletik őket, amelyeket az európai demokráciák biztosítanak a kisebbségeiknek, így az egyetemalapítás joga is. /MTI/

1999. szeptember 30.

Megdöbbentő dokumentum jelent meg a Magyar Fórumban: közreadták a Belügyminisztérium III/III-as osztályának 1977. január 13-án kelt titkos feljegyzését arról, hogy Demszky Gábor 1976 decemberében felkereste a BM Gyorskocsi utcai helyiségét és közölte, hogy "el kívánja mondani Pór György tevékenységére vonatkozó információit." Kérte továbbá, hogy ne akadályozzák őt abban, hogy számára kedvező munkahelyen elhelyezkedjen. A dokumentumot Csurka István, a hetilap főszerkesztője Demszky Gábor 1976-ban önként jelentkezett besúgónak című kommentárjával adta közre. /Magyar Fórum (Budapest), szept. 30./ Demszky Gábor jelenleg Budapest főpolgármestere, az SZDSZ egyik ismert személyisége.

2001. május 23.

Az SZDSZ olyan magyarországi alapítvány létrehozását javasolja a magyar kormánynak, amelyből a határon túli magyar kultúrát és oktatást, valamint a kinti magyar szervezeteket lehet támogatni. Az évi 15 milliárd forintos költségvetési támogatással rendelkező alapítvány kuratóriumában a kormány képviselőin kívül a magyar parlamenti pártok, valamint a határon túli magyar szervezetek delegáltjai is részt vennének. Demszky Gábor, az SZDSZ elnöke szerint pillanatnyilag megoldatlan a kisebbségi központok működése, és helyzetükön a készülő státustörvény sem segít. Az SZDSZ indítványában felszólította a kormányt, hogy sürgősen kezdeményezzen tárgyalásokat Szlovákiával és Romániával a státustörvény határon túli alkalmazásának technikai lehetőségeiről, tudósított a Népszava. /Pénzt adna státus helyett az SZDSZ. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 23./

2001. június 11.

Jún. 8-10-e között zajlott Szovátán az Innovatív vállalkozók - vállalkozó önkormányzatok című nagyszabású konferencia, melyet az RMDSZ ügyvezető elnöksége, illetve a Szabadelvű Kör RMDSZ-platform szervezett. A meghívottak között önkormányzati képviselők, illetve vállalkozók voltak. A romániai önkormányzatokat is olyan vállalkozásként kell működtetni, ahol az állandóan visszatérő motívum nem a pénzhiány. A fejlődéshez találékony módszerekkel anyagi forrásokat lehet előteremteni - hangzott el. A szervezők célja volt az itthonmaradás, az itthon történő vállalkozás szükségességének a nyomatékosítása. A stabilitás vonzza a nyugati befektetőket, hangsúlyozták az előadók. Borbély László RMDSZ-képviselő úgy vélte, az önkormányzatok nemigen használják ki a koncessziós törvény nyújtotta lehetőségeket. Lőrincze Péter, a Deloitte&Touche közép-kelet európai elnöke az önkormányzatok pénzhez jutásának módozatait mutatta be. Erre szerinte három lehetőség kínálkozik: az ingatlanfejlesztés, a közüzemek sikeres magánosítása, illetve a hitelfelvevés és a kötvénykibocsátás. Mihai David, a gazdaságfejlesztési és prognózis minisztérium államtitkára szerint Romániában végre körülbelül 5 százalékos gazdasági növekedésről lehet beszélni. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke az eddigi kormányok központosítási törekvéseire hívta fel a figyelmet. /Kiss Olivér: Vállalkozásként működtetett önkormányzatok. Markó: Új stratégia kell a regionális fejlesztésben. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 11./ A tanácskozásra nem jött el a meghívottak közül Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, és Zwack Péter, az Unikum Rt. vezetője. /Szovátai tanácskozás. Vállalkozók, politikusok és önkormányzati képviselők párbeszéde. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), 2001. jún. 11./ Aradról Bognár Levente alpolgármester utazott el a találkozóra, aki elmondta: a központi kérdés az volt, hogyan alakítható ki a települések szintjén az a vállalkozásbarát légkör, amely vonzani tudná a munkahelyteremtő befektetéseket. A működőképes helyi vállalkozások segítik a meg- és ittmaradást. /Életképes vállalkozásokat, felelős önkormányzatokat. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 12./ A konferencián a rendezvény egyik fő szervezője, Kerekes Gábor, az RMDSZ önkormányzati ügyekért felelős ügyvezető alelnöke a pályázatok jelentőségét emelte ki. A pályázni kívánóknak meghirdetik a pályázati felkészítő rendszert. Ezt Erdély három régiójában külön szervezik meg, hogy a résztvevőknek ne kelljen túl messzire utazniuk az információkért. Ennek megszervezése lesz az RMDSZ önkormányzati osztályának legnagyobb feladata a szovátai konferencia után. - Sokan panaszkodnak, hogy az információk nem jutnak el vidékre. Ezért a pályázati lehetőségeket közzéteszik az RMDSZ internetes honlapján, illetve az információs csomagokat eljuttatják a területi elnököknek, az Önkormányzati Tanács elnökének. Az RMDSZ kiadványa, az Önkormányzati Hírlevél ezentúl kétféleképpen, párhuzamosan jelenik meg: nyomtatott és elektronikus formában. Új formában őszre jelenik meg az Önkormányzati Figyelő. /Az információ érték. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 13./

2001. november 1.

Van-e élet a Velencei Bizottság döntése után? - tette fel a kérdést a lap munkatársa, Papp Sándor Zsigmond. Mármint a román-magyar kapcsolatok terén. Ugyanis a kétféle, szinte gyökeresen eltérő értelmezés nem jósol jó időt a két ország közti "hagyományosan" jó viszonyban. Ezért is kelt meglepetést, hogy Bukarest és Budapest testvérvárosi szerződést kíván kötni. Az SZDSZ-es Demszky Gábor nyilván pártjának politikáját követi (az SZDSZ az egyetlen magyar parlamenti párt, mely nem szavazta meg a státustörvényt). /Papp Sándor Zsigmond: A népszerűség fénye. = Krónika (Kolozsvár), nov. 1./

2001. november 1.

Az országok közti jószomszédi viszony elősegítésére és az EU integráció ügyeinek előmozdítására jövő tavasszal testvérvárosi együttműködési megállapodást köt Budapest és Bukarest. Az erről szóló közös nyilatkozatot okt. 30-án írta alá Demszky Gábor Budapest és Traian Basescu Bukarest főpolgármestere a magyar fővárosban. A két főváros 1997-ben már szándéknyilatkozatban rögzítette az együttműködés kialakítását célzó elhatározását. A nyilatkozat aláírását követő sajtótájékoztatón Traian Basescu, a Demokrata Párt elnökeként élesen bírálta a magyar státustörvényt, amelyet szerinte a magyar politikusok választási harcuk eszközének tekintenek. Leszögezte, hogy egy olyan törvényt, amelyet a román parlament nem fogadott el, soha nem lehet majd Románia területén alkalmazni. A státustörvény kapcsán kialakult vitát Demszky Gábor szerint az EU-tagállamok, szervezetek álláspontjának megfelelően kellene rendezni. /Jövőre megkötik a Budapest-Bukarest testvérvárosi szerződést. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 1./

2002. június 21.

Telefonon beszélt az olaszországi látogatáson tartózkodó Mádl Ferenc Medgyessy Péter miniszterelnökkel és a négy párt elnökével, de a belpolitikai helyzetről csak hazatérése után, bővebb információk ismeretében tud majd értékelést adni – közölte maga a köztársasági elnök jún. 20-án reggel Rómában az őt kísérő magyar újságíróknak. Varga Mihály, a Fidesz alelnöke újságírók előtt úgy nyilatkozott, hogy a miniszterelnök körüli válság ma már Magyarország gazdaságát is fenyegeti. A volt pénzügyminiszter közölte, hogy a kormányfő titkosszolgálati ügynöki szerepe összekapcsolható a magyar gazdaság negatív változásával. A nyugati jelentésekből idézve hangsúlyozta, hogy romlik a magyarországi részvények árfolyama, és csökken az állampapírok értéke. "Egyértelmű, hogy a belpolitikai válság, ami a miniszterelnök szerepe miatt alakult ki, ma már a magyar gazdaságra nézve is kockázattal jár" – jelentette ki. Varga Mihály azt mondta, nem igaz Medgyessy Péter azon állítása, hogy titkosszolgálati tisztként magyar érdekeket védett külföldiekkel szemben. Demszky Gábor főpolgármester szerint a Medgyessy Péter által vázolt törvényjavaslat – mely szerint a III/III-as lista teljes egészében nyilvánosságra hozható lenne – megnyugtató módon rendezné ezt a lezáratlan ügyet. MTI /A gazdaságot is fenyegeti a válság. = Krónika (Kolozsvár), jún. 21./

2002. október 4.

Nagyszalontán a magyarországi támogatással felújított Magyar Házat október 5-én avatják fel. A délutáni ünnepség keretében Lovassy László sírjánál koszorúznak a városi köztemetőben, majd Budapest fejlődését bemutató vándorkiállítás nyílik a Magyar Házban. Az avatóünnepségre Budapest főpolgármesterét, Demszky Gábort díszvendégként várják, a színházterem átadásakor mond ünnepi beszédet Varga Gábor helyettes államtitkárral egyetemben. Ezután Amint élő kövek című műsorral emlékeznek meg az aradi vértanúkról. A házavató ünnepséget Tódor Albert, Nagyszalonta polgármestere az Arany János Művelődési Egyesülettel és az RMDSZ-szel közösen szervezi meg. /(Balla Tünde): Magyar Ház avató Nagyszalontán. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 4./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-79




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék